Az alábbiakban röviden összefoglaljuk a legköltségesebb hibákat, amit olvasóink, ügyfeleink leggyakrabban elkövettek a németországi tartózkodás első éveiben, és reméljük ezzel segítünk Neked egy pár euró megspórolásában. Bruttó nettó jövedelem, adóbevallás Rengetegen kerülnek tévedésből rossz adókategóriába, és kapnak emiatt lényegesen kevesebb fizetést. Mindenképpen érdemes az adókategóriát figyelni és javítani. Az éves adóbevallásnál ugyan lehet ezt a …
Német családi pótlékhoz szükséges igazolások
Már írtunk sokat a németországi családi pótlékról, mégis rengeteg kérdés érkezik hozzánk a témával kapcsolatban! Sok mindenkinek okoz már az első lépés is nagy gondot, hogy milyen papírokat kell beszerezni még otthon, milyen igazolásokat kell Németországban elintézni.
Növekvő lakhatási támogatás Németországban
A wohngeld, azaz a lakhatási támogatás, azt a célt szolgálja (más egyéb szociális támogatásokkal együtt), hogy azokat támogassa, akik rövidebb-hosszabb ideig anyagilag nehezebb helyzetbe kerültek és nem vagy nehezen tudják fizetni albérletük fenntartási költségét vagy a lakáshitelüket. Ennek különösen most van nagy jelentősége, amikor a bérleti árak az egekben vannak. 2016-tól emelték közel 40%-kal átlagosan a …
Németországi támogatások! Te tudsz róla, milyen lehetőségeid vannak, ha bajba kerülsz?
Szociális és egyéb támogatások összege Németországban Már írtam a legtöbb szociális támogatásról, most a kapható összegeket szeretném nagyjából ismertetni. Fontos, hogy bár bizonyos szolgáltatások utólag is igénybe vehetők (pl. családi pótlék akár 46 hónapra visszamenőleg), de többségük nem, ezért fontos hogy tudjunk róluk és azonnal kérelmezzük, amikor igénybe tudjuk venni.
Szociális támogatás Németországban 2. rész
Nem olyan rég összefoglaltam néhány, Németországban igényelhető szociális támogatásról szóló legfontosabb információt. Most ezt szeretném még kiegészíteni egy pár ponttal! Rundfunkbeitrag kedvezmény Bizonyos esetekben lehet kérni kedvezményt, vagy teljes mentességet a Rundfunkbeitrag megfizetése alól (melynek összege 17,98 euró havonta 2014-ben). Ilyen például az is, ha Arbeitslosengeld II-t, Sozialhilfe-t vagy Sozialgeld-et kapsz![1]
Szociális támogatás Németországban
Németország nagyon jól kiépített szociális rendszerrel rendelkezik. Szinte lehetetlen, hogy ha egyik családtag dolgozik, akkor ne éljetek meg. Néhány támogatásra szeretném felhívni újra a figyelmedet:
Lakhatási támogatás Németországban
Wohngeld Németországban, aki dolgozik, az biztos, hogy meg is él a fizetéséből. Már csak azért is, mert az alacsonyabb jövedelműek nagyon sok támogatást igényelhetnek. Egy bizonyos összjövedelmet minden családnak el kell érni, ami természetesen függ a családtagok számától!
Munkanélküli segély németországban
Munkanélküli igénylése Németországban Ha már volt állásod Németországban, de munkaviszonyod megszűnt, akkor igényelheted a német munkanélküli segélyt. Ezt a helyi „Arbeitsagentur”-nál tudod elintézni. Ha külföldre mész feltétlenül kérj igazolást a helyi munkaügyi központtól az eddigi munkaviszonyaidról (E301-es nyomtatvány) ugyanis ezt beszámítják a kinti munkanélküli segélybe. Mindazonáltal már Németországban is kell lennie munkaviszonyodnak, ha munkanélkülit szeretnél igényelni.